A Previ Team Egyesület idén is Kunadacson töltötte a nyári táborát. Az augusztusi négy napos edzésekkel teli eseményen közel 65 -en vettek részt. A résztvevőknek lehetőségük volt több edzésprogramon részt venni, kipróbálni a napok folyamán.
Negyed község XXI. alkalommal hirdette meg a Negyedi Napok rendezvénysorozatot, amelynek kulturális programjára – tekintettel a két település között 2011 óta kiválóan működő partneri kapcsolatra - törökbálinti közreműködőt is meghívtak.
A kicsi, de zsúfolásig megtelt templom hallgatói nagy tapssal fogadták kórusunk bemutatását, majd a taps egyre csak erősödött az egyes művek elhangzása után.
Tovább »Kérjük, hogy az űrlapot kitöltés után szíveskedjenek megküldeni Boldis-Vida Viviána civil referens részére a e-mail címre.
Kolléganőnk rövidesen felveszi Önökkel a kapcsolatot.
Számos megjelenést követően idén sem hagytuk ki az egyik kedvenc falunkat, Kunadacsot. Farkas Ildikó Polgármester Asszonynak köszönjük, hogy idén is meghívott a 2023-as Falunapra, ahol a gasztronómia élményekkel is gazdagodhattunk.
Egyesületünk idén is jelentkezett a meghirdetett programra.
Elsőként a Széchényi kihívásnak eleget téve a városi futópályán teljesítettük a vállalt távot. Nem az idő volt fókuszban, hanem a bevállalt 5000 lépés.
A képek önmagukért beszélnek...
Képzeld el, tervezd meg, és legyél részese! Soha NE hátráltassanak az akadályok, nézz előre, menni és erősíteni fog hidd el! Sőt...
Így volt ez a most megalakult futó csoportunkkal is (szlogenünk: MARS a FÖLDÖN!)
A Tartás Pajtás, azaz SZTM nem más, mint szenzomotoros t és mozgásfejlesztés. A torna elsődleges célja, hogy támogassa az egészséges mozgásfejlődést és megelőzze a degeneratív mozgásszervi problémák kialakulását.
A vasárnap délelőtt a kulturális együttműködés kötelékében zajlott. A kínai és a magyar Hölgyek közösen léptek színpadra a Munkácsy Mihály Művelődési Házban.
Az edzések helyszínei: Törökbálint, Munkácsy M. Művelődési Ház
A havi bérlet váltása minden egyesületi óra látogatására feljogosít!
A Szabadidő-sport Szakosztály csoportonként búcsúztatták idén a telet.
A maszkok jelmezek alatt az edzések alkalmával a testük sem maradt száraz. Elsőként a Moveini és a W.Jumpini csoport közösen Pizsi Partyt rendezett és az este vendégei voltak a mindenki kedvenc plüss figurái is.