Törökbálint Sportközpont

Uszoda

Medencefoglaltság

A sportközpont fedett uszodája rendelkezik egy 16 x 8 m-es tanmedencével, mely 80 cm-től 120 cm-ig mélyül és egy 220 cm mélységű 33,1/3 méteres, 8 sávos versenymedencével, amelynél mozgatható híd teszi lehetővé a hivatalos 25 m-es úszóversenyek rendezését. Az uszoda eredményjelzővel és beépített hangosítással van felszerelve. Az uszoda alkalmas vízitornára, úszóversenyek, szinkronúszó versenyek megrendezésére is. Az uszodához egy 120 fős karzat tartozik.

Házirend

Uszoda

Az uszodában 12 éven aluli gyermek csak megfelelő felügyelettel tartózkodhat. Az uszodát 12 éven felül mindenki látogathatja önállóan, aki jegyet vált vagy érvényes bérlettel rendelkezik.

Az uszodát nem látogathatja, illetve az uszoda használatától el kell tanácsolni:

  • aki lázas, fertőző gyomor-, bélrendszeri és bőrbetegségben szenved,
  • aki görcsös állapottal, eszméletvesztéssel járó, illetve feltűnő vagy nagy kiterjedésű kóros elváltozással járó betegségben szenved,
  • aki kábítószer vagy bódító hatású gyógyszer hatása alatt áll,
  • aki visszatetszést keltő bőrbetegségben szenved, nyílt vagy kötött seb van a testén,
  • aki korlátozott cselekvőképességű, ha felügyelet nélkül van,
  • aki szándékosan kárt okoz vagy a vendégeket fegyelmezetlenségével, rendetlenkedésével, agresszivitásával zavarja,
  • akit a létesítményvezető a létesítmény használatától eltiltott.
  1. A medencetérben, a medencékben labdázni csak szervezett keretek között lehet.
  2. A medencék használata előtt a zuhanyozás kötelező. A szaunából a medencébe merülni zuhanyozás nélkül tilos. A medencékben úszás, fürdőzés és minden egyéb tartózkodás közben fürdősapka viselése kötelező. A medencetérbe utcán használt lábbelivel (cipő, utcai papucs stb.) bemenni tilos.
  3. A medencékben étkezni, szappant vagy sampont használni nem szabad. Törékeny vagy sérülést okozó tárgyat a medencébe és környékére vinni nem szabad. Gumimatracot, felfújható úszógumit és csónakot a medencébe vinni csak szervezett foglalkozások keretében lehetséges. Búvárfelszerelést csak a szerződésben megengedett módon, szervezett keretek között lehet használni.  Kézellenállást, lábuszonyt csak az arra kijelölt közönségpályán lehet használni. Vendégpályán oktatni és szervezett foglalkozást tartani tilos.
  4. A medencetérben, zuhanyozókban és öltözőkben étkezni nem szabad.
  5. A bérlettel rendelkezők csak a bérleten feltüntetett feltételekkel látogathatják az uszodát.
  6. A közönségpályát csak a belépéskor kapott karszalaggal lehet igénybe venni.
  7. Az uszoda zárása előtt fél órával a pénztár bezár, ekkor el kell hagyni a medenceteret is.
  8. Belépőjegyet előre váltani nem lehet. A megváltott uszodajegy a váltás napján 3 órára érvényes, a fitnesz jegyek 1 órásak. Hosszabb uszoda használat esetén utólag pótjegyet kell váltani. Bármely bérlettel belépéskor egy használati lehetőséget érvénytelenít a recepciós.
  9. Jegyváltáskor, bérleten történt belépési érvényesítéskor a recepciós a beléptetésre szolgáló karszalagot helyez fel a vendég csuklójára. A karszalagot az uszodában tartózkodás ideje alatt folyamatosan viselni kell. Úszómester kérésére a karszalagot érvényesség ellenőrzés céljából meg kell mutatni.
  10. Minden szolgáltatás ára a kiszolgálási díjat is magába foglalja, ezért a létesítmény dolgozói semmiféle más juttatást nem kérhetnek.
  11. A létesítménybe állatot behozni tilos.
  12. A medencékben nyitvatartási idő alatt oktatás vagy pályabérlés miatt közönségforgalom elől elzárt pályák előfordulhatnak, illetve a tanmedence zárva lehet. Ezekről a közönség tájékoztatást kap, kérjük megértésüket.
  13. Az öltözőszekrény az ajtó belsejébe felszerelt zárba egy 100,- Ft-os érme bedobása után zárható és a bezárt ajtóból ekkor vehető ki a kulcs. A szekrénykulcsot a létesítményből kivinni tilos. A zárás után zárva maradt szekrényeket kinyitjuk. Az otthagyott tárgyakért felelősséget nem vállalunk.
  14. Az értékmegőrzőben elhelyezett tárgyakért az uszoda felelősséget vállal, amennyiben a vendég elegendő gondossággal őrizte a kulcsát.
  15. A vendégek panasz, dicséret, észrevétel esetén a pénztárnál elhelyezett „Vásárlók könyvét” elkérhetik bejegyzés céljából, a dolgozónak pedig kötelessége azt odaadni.
Öltöző, szauna előtér
  • Az uszodai felnőtt öltözőket kizárólag uszodai szolgáltatást vásárló vendégeink használhatják. Oktatásra érkező gyermekek és szüleik a gyermek öltözőt, illetve a lelátói öltözőket tudják igénybe venni.
  • Az öltöző- és zuhanytérben, valamint a szauna előtérben papucs használata kötelező.
  • A területeken és az öltözőszekrényben hagyott tárgyakért Üzemeltető semmilyen mértékben felelősséget nem vállal, a vendégek értéktárgyaikat a recepcióval szemben található értékmegőrzőben tudják elhelyezni (gyermekek is igénybe vehetik).
  • A szaunát csak a kifüggesztett általános szaunázási szabályok szerint saját felelősségre lehet igénybe venni. 14 év alatti vendégeink a szaunákat nem használhatják.
  • A szaunát megfelelő öltözetben (fürdőruha vagy fürdőlepedő) lehet igénybe venni.
  • A szaunában az illóolajat csak a szolgálatos úszómester vagy recepciós öntheti fel.
  • A szauna padokra papucsban tilos fellépni, ráülni vagy ráfeküdni leterített törölközőre lehet.
  • Távozás után a szekrényekben nem szabad szemetet hagyni.
  • A vizesblokkokban észrevett esetleges problémákat a mielőbbi kijavítás miatt jelezzék a recepción (dugulás, nagy szennyeződés).

Nagymedence

 HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombat
Óra123456781234567812345678123456781234567812345678
05:30-05:45    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
05:45-06.00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
06:00-06:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
06:15-06:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
06:30-06:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
06:45-07:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
07:00-07:15FoglaltFoglalt FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglalt FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség  FoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
07:15-07:30   FoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség  FoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
07:30-07:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség  FoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
07:45-08:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség  FoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség
08:00-08:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség
08:15-08:30   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség
08:30-08:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség
08:45-09:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség
09:00-09:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönség
09:15-09:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönség
09:30-09:45   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
09:45-10:00   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség   FoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
10:00-10:15FoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
10:15-10:30FoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
10:30-10:45    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
10:45-11:00    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
11:00-11:15FoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
11:15-11:30FoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
11:30-11:45    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
11:45-12:00    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
12:00-12:15    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
12:15-12:30    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
12:30-12:45    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
12:45-13:00    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség
13:00-13:15    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
13:15-13:30    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
13:30-13:45    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
13:45-14:00    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
14:00-14:15    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
14:15-14:30    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
14:30-15:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönség FoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
15:00-15:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
15:30-16:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
16:00-16:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
16:30-17:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
17:00-17:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
17:30-18:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
18:00-18:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
18:30-19:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
19:00-19:30Foglalt FoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
19:30-20:00Foglalt FoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglalt  közönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltközönségközönségközönségközönségFoglaltFoglaltFoglalt közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
20:00-20:30    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség
20:30-21:00    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönségFoglalt   közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség    közönségközönségközönségközönség

Szinkronmedence

 HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombat
ÓraFalHídFalHídFalHídFalHídFalHídFalHíd
05:30-05:45            
05:45-06.00            
06:00-07:00Foglalt       Foglalt   
07:00-07:30Foglalt Foglalt
Foglalt
    Foglalt   
07:30-08:00  Foglalt
Foglalt
        
08:00-08:30Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
    Foglalt
Foglalt
  
08:30-09:00Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
    Foglalt
Foglalt
  
09:00-09:30Foglalt
Foglalt
    Foglalt
Foglalt
  Foglalt
Foglalt
09:30-10:00Foglalt
   Foglalt
     Foglalt
Foglalt
10:00-10:30Foglalt
   Foglalt
   Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
10:30-11:00Foglalt
Foglalt
  Foglalt
     Foglalt
Foglalt
11:00-12:00Foglalt
Foglalt
  Foglalt
Foglalt
    Foglalt
 
12:00-13:00      Foglalt
Foglalt
    
13:00-14:00Foglalt
 Foglalt
Foglalt
        
14:00-14.30  Foglalt
     Foglalt
Foglalt
  
14:30-15:00  Foglalt
     Foglalt
Foglalt
  
15:00-15:30Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
 Foglalt
   
15:30-16:00Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
 Foglalt
Foglalt
  
16:00-16:30Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
16:30-17:00Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
17:00-17:30Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
17:30-18:00Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
18:00-18:30Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
18:30-19:00Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
19:00-19:30 Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
19:30-20:00 Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
Foglalt
  
20:00-20:30Foglalt
Foglalt
  Foglalt
Foglalt
      
20:30-21:00Foglalt
Foglalt
  Foglalt
Foglalt
      

Tanmedence

 HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombat
Órasekélymélysekélymélysekélymélysekélymélysekélymélysekélymély
05:30-05:45            
05:45-06.00            
06:00-06:15            
06:15-06:30            
06:30-06:45Foglalt       Foglalt   
06:45-07:00Foglalt       Foglalt   
07:00-07:15Foglalt       Foglalt   
07:15-07:30Foglalt       Foglalt   
07:30-07:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt    
07:45-08:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt    
08:00-08:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
08:15-08:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt    FoglaltFoglalt  
08:30-08:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
08:45-09:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt    FoglaltFoglalt
09:00-09:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
09:15-09:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
09:30-09:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt     FoglaltFoglaltFoglalt
09:45-10:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt      FoglaltFoglalt
10:00-10:15FoglaltFoglaltFoglalt   Foglalt   FoglaltFoglalt
10:15-10:30FoglaltFoglaltFoglalt   Foglalt   FoglaltFoglalt
10:30-10:45Foglalt Foglalt   Foglalt   FoglaltFoglalt
10:45-11:00Foglalt Foglalt   Foglalt   FoglaltFoglalt
11:00-11:15Foglalt   Foglalt FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
11:15-11:30Foglalt FoglaltFoglaltFoglalt FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
11:30-11:45  FoglaltFoglaltFoglalt FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
11:45-12:00  FoglaltFoglaltFoglalt  FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt
12:00-12:15  Foglalt       FoglaltFoglalt
12:15-12:30  Foglalt   FoglaltFoglalt  FoglaltFoglalt
12:30-12:45  Foglalt   FoglaltFoglalt  FoglaltFoglalt
12:45-13:00  Foglalt FoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  FoglaltFoglalt
13:00-13:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt FoglaltFoglaltFoglalt 
13:15-13:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt FoglaltFoglaltFoglalt 
13:30-13:45FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt FoglaltFoglaltFoglalt 
13:45-14:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  FoglaltFoglaltFoglalt 
14:00-14:15FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt Foglalt FoglaltFoglalt  
14:15-14:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt Foglalt FoglaltFoglalt  
14:30-15:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt Foglalt FoglaltFoglalt  
15:00-15:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
15:30-16:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
16:00-16:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
16:30-17:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
17:00-17:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
17:30-18:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
18:00-18:30FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
18:30-19:00FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
19:00-19:30 FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
19:30-20:00 FoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglaltFoglalt  
20:00-20:30         Foglalt  
20:30-21:00            
Törökbálinti hírek és programok
Programok