Általános ismertető

A Törökbálinti Kamarakórus 2000-ben alakult Törökbálinton. Az amatőr, azaz nem hivatásos kórus tagjai olyan, a társadalom minden szegmensében megtalálható, alkotni vágyó fiatalok vagy fiatalnak maradni kívánó „felnőttek”, akik az éneklés, a zene szeretetén túl elkötelezettei a kórusban való muzsikálásnak is.
A közel 30 énekesből álló kamarakórus mára Törökbálint egyik legismertebb, legelismertebb civilszervezetévé nőtte ki magát. Rendszeres résztvevője vagyunk városunk zenei eseményeinek, ünnepi rendezvényeinek. Fontos és nélkülözhetetlen a tagok számára, hogy mint egy igazi közösség élje át a próbák és előadások munkájának „gyötrelmeit” és örömeit egyaránt, hogy a névben szereplő kamara szó tényleg egy családias, színvonalas örömzenélést jelentsen.

Az énekkar karnagya az alapítás óta Boros Tibor (1971. 06. 12.). A Liszt Ferenc Zeneakadémia karvezetői szakán szerzett diplomát, főállásban a Honvéd Együttes Férfikarának énekes-szólamvezetője. Az ő tehetségének is köszönhető, hogy a Törökbálinti Kamarakórus 2005-ben kamarakórus kategóriában „Fesztiválkórus” minősítést ért el.
A próbáknak a Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint, Munkácsy M. u. 83.) ad otthont heti rendszerességgel, keddenként 18-20, alkalmanként 21 óráig.
A Törökbálinti Kamarakórus legfontosabb célkitűzése, hogy saját környezetében úgy közvetítse a kórusmuzsikán keresztül a kultúrát, hogy az - színvonalát és jelentőségét tekintve is - méltó legyen közönségének figyelmére, szeretetére és elismerés. Ingyenes koncertjeivel azoknak az embereknek is zenei és kulturális élményt tud nyújtani, akiknek erre csak ritkán van lehetőségük. Fontos számunkra, hogy minél több törökbálinti fiatalnak is megmutassuk a kóruséneklés és a közösségi élet szépségeit.
Repertoár
A kamarakórus repertoárjában egyaránt megtalálhatók egyházzenei és világzenei művek. Ennek kialakításánál a két legfontosabb szempont, hogy egyrészről igazodjon az alkalomhoz (pl. Mozart, Bartók, Liszt, Kodály emlékév) vagy a felkéréshez (nemzeti ünnep, Holokauszt megemlékezés), másrészről igazi élményt adjon a kórus tagjainak és közönségének is.

A kórus tagjai alapvetően „amatőr” énekesek, de a zene iránti elkötelezettség, a kórusban való éneklés szeretete, karnagyunk tehetsége, és az eddig elért színvonal egyre tovább hajtja az énekkart újabb és újabb célok elérése felé.
Magyarnak lenni...
Számunkra magyarnak lenni annyit tesz, hogy amikor, és ahol csak lehet, magyar nyelven éneklünk. Azon az úton haladunk, amelynek az alapjait Kodály Zoltán, Bartók Béla és Bárdos Lajos tették le és magyar kórusmozgalomnak hívják. Elhivatottak és büszkék vagyunk ennek képviselésére, ápolására. Így repertoárunkban szerepeknek olyan ismert és kevésbé ismert művek is, mint Kodálytól a Szép könyörgés, az Öregek, a Jézus és a kufárok, az Adventi ének, a Naphimnusz, a 121. Genfi Zsoltár, a Gömöri dal, a Sík Sándor te deuma, a Székely keserves, a Kállai kettős, a Mátrai képek és az Esti dal, Bartóktól a Négy szlovák népdal, Bárdostól a Csillagvirág, a Jeremiás próféta könyörgése.
Természetesen hallhatók tőlünk a XX. századvégi olyan magyar alkotóktól is kórusművek, mint Balázs Árpád, Farkas Ferenc, Karai József, Mosonyi István, Orbán György, vagy Petrovics Emil. Büszkén vállaljuk az Omega vagy Bojtorján feldolgozásunk előadását is.

Kedvencek...
Mindenki lehet kedvenc, csak hagyni kell, hogy kedvenc lehessen. A sok-sok tanulás, a megannyi élmény számunkra is megadta, hogy kedvenceink legyenek Bach, Fauré, Gounod, Liszt, Mozart, Puecell, Rahmanyinov, Schubert, vagy Verdi kórusművei.
Misék, oratóriumok
A Törökbálinti Kamarakórus először 2006-ban, Mozart születésének 250. évfordulója alkalmából adta elő Törökbálinton Mozart Requiemjét. Ezt követően még több alkalommal (utoljára 2021-ben), minden évben október 23-án hallhatták a hivatásos szólistákkal (pl. Kertesi Ingrid) és a Deák András karnagy úr által vezetett Budapesti Strauss Zenekarral előadott remekművet. 2009-ben és 2013-ban énekkarunk a budapesti Szent István Bazilikában is szerepelt egy felejthetetlen Requiem előadáson.
Nagy kihívás és nagy öröm, különleges zenei élmény volt számunkra olyan műveket is előadni szólistákkal és szimfonikus zenekari kísérettel, mint Gabriel Fauré Requiemje, Luigi Cherubini Requiemje, Antonio Vivaldi Glóriája, vagy Schubert G-dúr Miséje.
A Törökbálinti Kamarakórus 200 darabos repertoárjából:
- Bach: Jesu meine Freude
- Puecell: Man that Is Born of a Woman, Music for Queen Mary
- Mozart: Requiem, Koronázási Mise
- Vivaldi: Gloria, Magnificat
- Fauré: Requiem, Pavane
- Cherubini: Requiem
- Verdi: Ave Maria (részlet a Négy szent énekből), Pater Noster
- Rachmanyinov: Bogorogyice
- Bartók B.: Négy szlovák népdal
- Kodály Z.: Kállai kettős, Öregek, Jézus és a Kufárok, Szép könyörgés, Adventi ének, Esti dal, Sík Sándor Te Deuma, Budavári Te Deum, Székely keserves
- Bárdos L.: Csillagvirág, Jeremiás próféta könyörgése, Régi táncdal
- Oakland-Drake: Java Jive
- Jerry Esters: Three Contemporary Latin Settings
- Lennon-McCartney: Hey Jude
Fellépések
Önkormányzati ünnepségek
Mondhatni, hogy a Törökbálinti Kamarakórus a leggyakoribb szereplője Törökbálint hivatalos önkormányzati ünnepségeinek. 2006 óta majd minden évben ünnepi hangversenyt adunk október 23-án az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc tiszteletére, emlékére.
A Képviselő-testület elismeréseként a kórusunk négy alkalommal is nem csupán közreműködője, hanem szervezője is voltunk Törökbálint Holokauszt Emléknapjának.
Jótékonysági koncertet adtunk 2011-ben a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház javára, 2020-ban egy súlyos beteg kórustárs megsegítésére, 2022-ben az ukrán menekültek támogatására, a Kárpátalján működő civil szervezetek részére.
Mozart: Requiem
A Törökbálinti Kamarakórus először 2006-ban, Mozart születésének 250. évfordulója alkalmából adta elő Törökbálinton Mozart Requiemjét.

Ezt követően még több alkalommal (utoljára 2021-ben), minden év október 23-dikáján hallhatták a hivatásos szólistákkal (pl. Kertesi Ingrid) és szimfónikus zenekari kísérettel előadott remekművet. 2009-ben és 2013-ban énekkarunk a budapesti Szent István Bazilikában is szerepelt egy felejthetetlen Requiem előadáson.
“Ihletett pillanatok” - a Törökbálinti Kamarakórus Erdélyben

2019-ben meghívást kaptunk Törökbálint testvérvárosától Székelyudvarhelytől, hogy együtt ünnepelhessük velük március 15-ei Nemzeti Ünnepünket, illetve a helyi Alla Breve Kórussal adhassunk közös hangversenyt. Ezen kívül még két önálló, templomi koncertre (Csíkmadaras, Csíksomlyó) is lehetőséget kaptunk.
A koncertjeinkre velünk tartott Kertesi Ingrid, Törökbálint Díszpolgára is, hogy kivételes tehetségével, gyönyörű énekével emelje előadásaink színvonalát. Egy szubjektív élménybeszámoló.

Versenyek, elismerések

2013-ban a VIII. International Festival Chorus Inside Christmas nevű nemzetközi kórusversenyen aranydiplomát szereztünk, valamint egyházi kategóriában 2. helyezést értünk el.
2017-ben részt vettünk és ezüst diplomát nyertünk a VIII. Muzsika Hídja Nemzetközi Kórusversenyen.
2018-ban Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Törökbálint kultúrájáért” Díjat Boros Tibornak, a Törökbálinti Kamarakórus karnagyának adományozta.
Interaktív hangversenyek
A Törökbálinti Kamarakórus évek óta ad ún. interaktív hangversenyeket, amikor a művek előadása között beszélünk azok keletkezési körülményeiről, mondanivalójáról, magáról a zeneszerzőről.
Karnagyunk egy-egy mű, vagy zeneszerző bemutatása során törekszik arra, hogy ne a mindenki által unásig ismert adatokat ossza meg a hallgatósággal, hanem izgalmas, érdekes, nem ritkán pikáns részletek előásásával kösse le a figyelmet. A koncert során elhangzó művek is rendkívül változatosak, a gregoriántól a Beatles Hey Jude daláig.

Ifjúsági koncertek
A Kamarakórus az interaktív hangversenyekkel szívügyének tekinti a komolyzene bemutatását, megszerettetését a fiatal korosztály számára is. Ennek érdekében olyan programra invitálja az általános- és középiskolai tanulókat, amelyen ízelítőt kaphatnak valamely zenei korszak, vagy konkrét zeneszerző munkásságából.
Az ifjúsági koncertek zenei programjának összeállítása komoly odafigyelést igényel, hiszen unalmas, rétestészta-szerűen elnyújtott előadással nem megszerettetni lehet, hanem egy életre elidegeníteni a fiatalokat a komolyzenétől. Az elmúlt néhány évben megszokták, hogy a rövid, 40-50 perces műsor során rengeteg információt, érdekességet hallhatnak, kötetlen, laza légkörben. A művekhez kapcsolódóan képeket vetítünk ki egy projektorral, segítve ezzel is a „ráhangolódást”.
Működés, támogatók
Egyesület
A Törökbálinti Kamarakórus tagsága 2006-ban létrehozta a Törökbálinti Kamarakórus Egyesületet.
Az egyesület feladata, hogy biztosítsa a kórus zavartalan és színvonalas működéséhez szükséges szakmai, gazdasági és technikai hátteret. Célja a magas színvonalú zenei kultúra terjesztése, a klasszikus és modern kórusmuzsika megismerése, megismertetése, értő tolmácsolása. Szívügye a magyar és az európai kultúra, továbbá a hazai kórushagyományok ápolása és képviselete országhatáron belül és kívül egyaránt.
Kiemelet támogatóink:
- Törökbálint Város Önkormányzata
- Törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház
- Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap
- Bethlen Gábor Alapkezelő
- Magyar Művészeti Akadémia
Kommunikáció
A Törökbálinti Kamarakórus az alábbi kommunikációs eszközöket használja tevékenysége bemutatására, koncertjeinek népszerűsítésére:
- Internet: saját honlap (www.torokbalint.hu/tkk), Törökbálint hivatalos honlapja (www.torokbalint.hu), Facebook profil (www.facebook.com/KAMARAKORUS/) és videó megosztó oldalak
- Írott sajtó: Bálinti Műsor (ingyenes programfüzet)
- Televízió: a Buda Környéki Televízió riportjai és koncertfelvételei a környező települések lakosai részére
- Direct mail: törökbálinti Képviselő-testület tagjai, intézmények, civilszervezetek
- Plakátok: törökbálinti hirdetőtáblákon, intézményekben, középületekben








